Pénzcentrum: Ezeken a helyeken okozza a legnagyobb gondot a gyógyszerellátás: mi a megoldás?

Szerző: | 2020. ápr. 8. | Sajtómegjelenések

Hogy lesz-e fennakadás a gyógyszerellátásban, nagyban függ attól, hány lakos jut az adott helyen egy gyógyszertárra, illetve attól is, hogy milyen nyitvatartással működött eddig a patika – most, hogy a kijárási korlátozások miatt kortól függően csak bizonyos idősávokban juthatnak el a betegek a patikákba. A Pénzcentrum megvizsgálta, hány fő jut egy patikára megyénként, vagyis hol okozhat leginkább fennakadást, hogy nem minden vevő vásárolhat ugyanabban az időpontban. Arról pedig, mi segíthetne a helyzeten, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének véleményét kérdeztük.

Hol jut a legtöbb lakos egy patikára?

Hogyha csak a patikák számát nézzük közigazgatási területenként, nem meglepő, hogy Budapesten találjuk a legtöbbet, 415-öt, ez négyszer annyi, mint amennyi gyógyszertár van egész Győr-Moson-Sopron megyében. A főváros és Pest megy (264) után a legnagyobb megyénkben, Bács-Kiskunban működik a legtöbb patika (144), de Borsod megyében is csak ennél eggyel kevesebb a gyógyszertárak száma (143) az OGYÉI statisztikája szerint. Legkevesebb patika Nógrádban van, mindössze 32, de Vas megyében is csak 46 patika van, és Zalában is mindössze 59.

Viszont hogyha megvizsgáljuk azt is, lakosságszám alapján hány fő jut egy patikára, akkor már Budapest nincs is olyan előkelő helyen ellátottság szempontjából, hanem a középmezőnyben végez. Nógrád megyében attól függetlenül rossz a helyzet, hogy alapvetően kicsi megye, a 32 patikájához átlagosan 5916 fő tartozik a lakosok száma alapján. Vas megyében szintén sok fő jut egy patikára (5512), ami nem meglepő, tekintve milyen kevés ott is a gyógyszertárak száma. Ami meglepő, hogy Pest megyében (nem számítva a fővárost) hiába van 264 patika, még így is a harmadik azon megyék között, ahol a legtöbb ember jut egy gyógyszertárra. Ezzel szemben Bács-Kiskun megyében viszonylag sok a gyógyszertár, ott csak 3499 fő jut egy patikára, és Csongrádban is mindössze 1-el több.

Azonban ezek a számok csak az átlagot mutatják, egy nagyobb város patikájára lényegesen több lakos jut, egy kis község gyógyszertárára pedig kevesebb, a lakosságszám nem arányosan oszlik el. Emiatt is alakult úgy, hogy sok helyen csak fiókgyógyszertárak tartanak nyitva, azok is időszakosan: van úgy, hogy csak kedden, csütörtökön és szombaton, a délelőtti órákban tudnak egyes helyen a betegek gyógyszereket kiváltani. Ezt viszont megnehezítheti a kijárási korlátozás azon rendelkezése, amely a 65 év felettieket csak 9-12-ig engedi vásárolni, és a 65 év alattiak számára ez az időszak nem áll rendelkezésre.

Mi lesz akkor a kistelepüléseken élőkkel?

Ahogy az a fentiekből kiderül, a március 27-i rendelkezés a gyógyszertárakkal kevésbé ellátott megyékben, a legkisebb településeken okozhatja a legnagyobb problémát, olyan helyeken, ahol például csak fél napig nyitva tartó fiókgyógyszertárak működnek, amelyek éppen vagy csak délelőtt vagy csak délután tartanak nyitva. Így az egyik vagy másik korcsoportba tartozó betegek arra kényszerülhetnek, hogy más településen váltsák ki a gyógyszereiket – ez viszont ellentétes azzal az elvvel, hogy ha lehet, minél rövidebb időre hagyja el az ember az otthonát. 

Szintén fertőzésveszélyes helyzethez, torlódáshoz vezethet, hogy hétvégén a legtöbb gyógyszertár kisebb településeken vasárnap egyáltalán nem tart nyitva, és szombaton is csak délelőtt, 8 vagy 9 órától legtöbbször délig. Így a 65 év alatti vásárlóknak jó esetben is csak egy óra áll rendelkezésre, amiatt hosszú sor, vagy torlódás lehet a patikáknál. (Rosszabb esetben a gyógyszertár hétvégén 9 órakor nyit, így nem is lehetséges a gyógyszerkiváltás a fiatalabb korosztálynak.) 

Szövetségünk teljes mértékben egyetért azzal a kormányzati céllal, hogy az idősebb állampolgárok érdekében igyekeznek a veszélyeztetett csoport tagjait a lehető legjobban védeni. Azonban a különleges helyzetben lévő gyógyszertárak esetében szükség lenne a szabályozás finomhangolására, hogy minden korosztály számára biztosítani tudjuk a megfelelő gyógyszerellátást – válaszolta a Pénzcentrum megkeresésére a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége, és hozzátették:

Hosszabb távon ezeknek a problémáknak egy részét meg lehetne oldani úgy, hogy a gyógyszertárak nyitvatartását ideiglenesen módosítják a működtetők. Azonban a jelenlegi szabályozási környezet nagyon kevés lehetőséget ad erre a gyógyszerészeknek, ami nehezíti a rugalmas alkalmazkodást a betegek megváltozott igényeihez. Nagy segítséget jelentene a gyógyszertáraknak, ha a veszélyhelyzet idején egyszerűsített módon változtathatnának a nyitvatartási idejükön. 

A gyógyszerellátásban dolgozók a járványhelyzet kialakulása óta erejükön felül teljesítenek azért, hogy az emberek folyamatosan hozzájussanak a gyógyszereikhez, ezért minden köszönetet és tiszteletet megérdemelnek.

A teljes cikket a Pénzcentrum oldalán olvashatják.

 

Hírlevél feliratkozás

Ha szeretnél értesülni a legújabb hírekről, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre.