Vg.hu: Sok patikát érinthet egy óévi rendelet

Szerző: | 2022. jan. 11. | Sajtómegjelenések

2025-től csak olyan gyógyszerész vezethet patikát, akinek gyógyszertár-üzemeltetési szakvizsgája is van. Lesz gyógyszerész, akinek 49 évesen kell iskolapadba ülnie.

Az óév egyik utolsó Magyar Közlönyében jelent meg egy Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) által jóváhagyott rendelet, amely két jelentős változást hoz a gyógyszerészek életében. Egyrészt meghatározza azt, hogy mely szakvizsga fogadható el a gyógyszertárvezetéshez, másrészt átalakítja a gyógyszerészi szakképzés rendszerét – mondta a VG-nek Marjai Tamás, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) szakmai igazgatója. A jövőben a korábbi nyolc szakirány helyett már csak három szakirányra lehet jelentkezni az orvosegyetemek gyógyszerészképző karain. A háromból a gyógyszertár-üzemeltetés és -vezetés szakirányhoz rendelnek kompetenciát is. Ez azt jelenti, hogy ha valaki 2025. január 1. után gyógyszertárat akar vezetni, ahhoz megfelelő szakvizsgával kell rendelkeznie.

Marjai Tamás emlékeztetett, 2015. július 1-jén lépett hatályba a gyógyszer-gazdaságossági törvény azon rendelkezése, mely szerint csak a megfelelő szakvizsgával rendelkező gyógyszerészek vezethetnek közforgalmú és intézeti gyógyszertárat. Ugyanakkor a rendelet a törvény megalkotása után csak több mint hat évvel később jelent meg.

A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke arra számít, hogy 2025. januárban minden gyógyszertár meg fog tudni felelni a szakképzettséggel kapcsolatos előírásoknak. Hankó Zoltán a VG-nek hozzátette: nem volt egyszerű az elmúlt két évtized, amíg a szakgyógyszerészi kompetenciarendezésben idáig eljutottak, de szükségesnek tartja az Emmi-rendelet további módosítását: többek között korrekcióra szorul a gyakorlati képzőhelyek akkreditációja is.

Az az 1975. január 1-je után született gyógyszerész, aki esetleg eddig nem kezdte meg a képzést, és csak 2022 szeptemberében iratkozik be, 2025. január 1-jéig nem is tudja teljesíteni a követelményt, hiszen a képzés 36 hónapos – hívta fel a figyelmet Marjai Tamás. Ugyanakkor a rendelet mentességet ad annak, akik 1975. január 1. előtt született, vagy 2015. július 15-e előtt szerzett szakképesítést bármely szakirányon, vagy 2015. július 15-e előtt kezdte meg a szakgyógyszerészi képzését, szintén bármely szakirányon, vagy rendelkezik a rendelet által meghatározott három elfogadható szakvizsga egyikével. A hároméves képzés díja hatszázezer forint körül alakul.

Marjai Tamás hozzátette: a rendeletalkotótól azt kérték, hogy a gyógyszertárvezetéshez szükséges szakvizsga követelményét felmenő rendszerben vezessék be, de az Emmi ezt elutasította. Azt is szerették volna, hogy a szakvizsga követelménye azokra vonatkozzon, akik azután végeznek, hogy a rendelet megjelent a Magyar Közlönyben. Ha pedig nem támogatják a felmenő rendszert, akkor legalább a kedvezményezettek körét szélesítsék ki, például úgy, hogy aki bármilyen gyógyszerészi szakvizsgával rendelkezik, élvezzen mentességet. A HGYSZ szerint azoknak is felmentést kellene kapniuk a rendelkezés alól, akik már jelenleg is gyógyszertári vezetők.

Az a gyógyszerész, aki 2015 után iratkozott be valamelyik orvosi egyetemen a gyógyszerészi szakvizsga megszerzésére, és le is vizsgázott, valamint 2025-től gyógyszertárat vezetne, de a végzettsége nem megfelelő szakirányú, annak most újabb szakvizsgát kell szereznie, ehhez pedig újra be kell ülnie az iskolapadba – hívta fel a figyelmet a HGYSZ szakmai igazgatója.

A teljes cikk a Vg.hu oldalán található.

Hírlevél feliratkozás

Ha szeretnél értesülni a legújabb hírekről, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre.