Economx.hu: Minden nyolcadik magyar nagy bajban van

Szerző: | 2024. febr. 1. | Sajtómegjelenések

Tavaly meghaladta az ezer milliárd forintot is a teljes gyógyszerköltés, ami egy év alatt több mint 11 százalékos növekedést jelent, mondta Zlinszky János a HGYSZ elnöke. Idén több változás is jöhet, ez érintheti az étrendkiegészítők forgalmazását is.

Tavaly is folytatódott a gyógyszertárak számának csökkenése, 2023. év végén 15 közforgalmú patikával és 6 fiókgyógyszertárral volt kevesebb, mint egy évvel korábban, ez körülbelül egy százalékos csökkenésnek felel meg, ez derül ki a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének (HGYSZ) adataiból.

Van egy negatív tendencia, évről évre 20 körül csökken a patikák száma, de persze új patikák is nyitottak, mondta Zlinszky János, a HGYSZ elnöke egy háttérbeszélgetésen.
Kiemelte, több településen, ahol korábban közforgalmú patika működött, ott fiókgyógyszertár vette át a helyét. Az új patikák pedig olyan városban, vagy településen nyílt, ahol már van működő patika, vagyis ez érdemben nem javított a patikák elérhetőségén.

Ma Magyarországon a lakosság 8-9 százaléka, 700 ezer ember él olyan helyen, ahol nincs lakossági gyógyszerellátás a közelében.Rekordon a gyógyszerforgalom.

A tavalyi évi gyógyszerforgalom átlépte az ezer milliárd forintot, egy év alatt a növekedés 11,6 százalékos, ami rekordnak számít. Egy évvel korábban 980 milliárd forint volt a teljes gyógyszerforgalom.
Zlinszky János kitért arra is, hogy tavaly a kórházi gyógyszertári forgalomból átsoroltak nagyértekű készítményeket, összesen 28 milliárd forint értékben, ha ezeket a termékeket leveszik a patikák forgalmából, akkor a növekedés 9 százalék körül alakult.

Ha a forgalom növekedését az inflációhoz mérik, akkor folytatódott a tendencia és tovább nyílt az olló 2022-höz képest. A patikák működését biztosító kiadások vonatkozásában 10 százalék körüli patikai inflációval számol idén a HGYSZ és abban reménykednek, hogy 2024-ben az olló szűkebb lesz, hogy közelít egymáshoz a forgalom növekedése és az infláció. Kiemelte: a patikai rendszergazdák már infláció felett drágítottak, a patikainfláció, ha 2024-ben tíz százalék körül megáll, annak már örülne a szakma.
Elszálltak a fenntartási költségek A elmúlt években a patikák fenntartási költségei közel a duplájával emelkedtek, mint a forgalom, ez pedig nem járul hozzá a patikák fenntarthatóságához. Az idei évben akár 6,5 százalékos gyógyszerforgalom növekedésre számítanak.

Az OTC (vény nélkül) gyógyszerek forgalma ismét nőtt, de a forgalom jelentősebb részét továbbra is a támogatott, receptre kiadható gyógyszerek adták. Az OTC termékeknél a nagyobb kiszerelések vásárlása miatt csökkent a dobozszám, a kereslet eltolódott a gazdaságosabb kiszerelések felé – mondta a HGYSZ elnöke.

A vényköteles termékeknél nem volt dobozszámváltozás, viszont az árak nőttek, aminek az oka, hogy egyre nagyobb arányban jelentek meg innovatív, drágább készítmények.
Évek óta drasztikusan csökken a patikai árrés, mondta a HGYSZ elnöke. A korábbi 9,4 százalék helyett tavaly már 8,5 százalékra csökkent.

A teljes cikk az economx.hu oldalán olvasható

Hírlevél feliratkozás

Ha szeretnél értesülni a legújabb hírekről, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre.