Múlt héten számolt be az egyik szakmai szervezet arról, milyen évet zártak tavaly a gyógyszertárak, illetve milyen feladatok várnak sürgős megoldásra. A patikák száma tovább csökkent, több mint 700 ezren élnek olyan településen, ahol nem érhető el közvetlenül gyógyszer. A pénztárcákat sújtó, rekordokat döntögető inflációból pedig a gyógyszerek sem maradtak ki, így arra is választ kerestünk, mitől szálltak el a gyógyszerek árai (is).
Az előző évben is folytatódott a gyógyszertárak számának csökkenése, az év végén 15 közforgalmú gyógyszertárral és hat fiókgyógyszertárral volt kevesebb, mint 2022 decemberében – számolt be múlt héten az Index a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének adataira hivatkozva. Ma nagyjából 700 ezer ember él olyan településen, ahol nem érhető el közvetlenül gyógyszer. A HGYSZ szerint a tendencia hosszú távon aggodalomra adhat okot, a gyógyszerellátás biztosítása azonban nincs veszélyben.
A szövetség beszámolója szerint, ahogy az előző évben, úgy várhatóan idén is bővíteni kell a költségvetés gyógyszertámogatásra szánt keretét, de a 2024-ben megoldandó kérdésekről is szó esett.
Hamis receptek, gyógyszertárban beadható védőoltás
Számos egyéb is történt a gyógyszertárak életében, amikről megkérdeztük az HGYSZ-t. Még decemberben több gyógyszerész is jelezte szerkesztőségünk felé, hogy máig találkoznak hamis receptekkel. A csalók többségében a közismert szorongásoldókra, nyugtatókra, altatókra pályáznak, a visszaélési kísérletekkor pedig a szakemberek lélekjelenlétére is nagy szükség van.
A szövetség szerint valóban előfordulhat, hogy hamis vagy hamisított receptre próbálnak meg kiváltani készítményeket gyógyszertárakban, „de az e-receptnek köszönhetően ennek a gyakorisága egyre csökken. Rendszeresen felhívjuk a gyógyszerészek figyelmét erre a problémára, és jelezzük számukra, hogy mire érdemes odafigyelni”.
Novemberben emelkedtek a magisztrális készítmények patikai díjai, készül a stratégiai alaplistás gyógyszerekről szóló jogszabály, de már annak az irányelvnek a készítése is folyamatban van, amely lehetővé tenné, hogy a gyógyszertárakban is beadhassanak egyes védőoltásokat.
A HGYSZ örül a kormányzati felismerésnek, miszerint foglalkozni kell a magisztrális díjak rendezésével, „azonban véleményünk szerint ennek mértéke elmaradt a valós megoldástól” – hangsúlyozták.
A stratégiai alaplistás gyógyszerekről szóló jogszabállyal kapcsolatban megjegyezték, hogy a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta a rendelettervezetet. „A tervezet alapján a szabályozás alapvetően a nagykereskedőket érinti majd” – jegyezte meg a szövetség, amely támogatja a gyógyszertárakban történő védőoltások beadását. A HGYSZ 2022-ben a Magángyógyszerészek Országos Szövetségével közösen végzett kutatást a témában. A felmérés alapján a megkérdezett gyógyszerészek fele vezetné be a gyógyszertári vakcinációt. Ugyancsak 50 százalék mondta azt, hogy személyesen is részt venne az oltások beadásában. Közel kétharmaduk (64 százalék) szerint a vakcináció lehetőségének megteremtése növelné a szakma elismertségét a társadalomban. A bevezetést támogatók harmada (35 százaléka) szerint az elérhetőség növelése segíthet tehermentesíteni az egészségügyi ellátórendszert.
A teljes cikk az Index oldalán olvasható.