Gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazó helyek is árulhatnak Covid-19 antigén gyorsteszteket

Szerző: | 2022. febr. 9. | Blogbejegyzés

A tegnap este megjelent Magyar Közlönyben tette közzé a kormány azon rendeletét, mely lehetővé teszi, hogy a veszélyhelyzet ideje alatt a gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazó helyek is forgalmazhassanak Covid-19 antigén gyorsteszteket. A kormányrendelet megjelenése nem minden előzmény nélküli, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) december végén indított gyorsvizsgálatának eredményeként létrejött jelentés egyik javaslata a forgalmazóhelyek számának növelése volt.

A GVH-hoz számos panasz érkezett az elmúlt évben azzal kapcsolatban, hogy a hazánkban kapható Covid-19 antigén tesztek kiskereskedelmi árai európai összehasonlításban nagyon magasak. A magasabb fogyasztói árszintek okait a hivatal egy gyorsított vizsgálat keretében tárta fel. A vizsgálat által feltárt eredményeket tartalmazó végleges jelentést itt lehet megtekinteni.

A jelentés több problémát is feltárt az antigén tesztek hazai piacán, melyek megoldására több javaslatot is tett. Az első ezek közül, hogy a kereskedők közötti árversenyt fokozná az, ha adott időszakban növelnék a teszteket forgalmazó helyek számát. A második javaslatuk az, hogy a piaci szereplők törekedjenek a beszerzési láncok lerövidítésére, ezáltal csökkentve a beszerzési költségeket. Harmadik lehetséges megoldás lenne az antigén tesztek hatósági árainak bevezetése. A jelentés alapján a hatósági árat úgy kellene megszabni, hogy az ne tegye ellenérdekelté a forgalmazásban a piaci szereplőket.

A jelentésben megfogalmazott javaslatok közül a kormányzat az elsőt megfogadva lehetővé tette, hogy ideiglenes jelleggel bővüljön azoknak a kiskereskedőknek a száma, akik forgalmazhatnak Covid-19 antigén gyorsteszteket.

A gyógyászatisegédeszköz-ellátás egyes veszélyhelyzeti szabályairól szóló 34/2022. (II. 8.) Korm. rendelet alapján nem kell az egészségügyi államigazgatási szerve engedélye az önellenőrzési célra szolgáló SARS-CoV-2-fertőzés kimutatására szánt antigén gyorstesztek forgalmazásához. Ezeket az eszközöket a gyógyszertárak és a gyógyászati segédeszköz üzletek mellett azok a vállalkozások is forgalmazhatják, melyek rendelkeznek gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazásra jogosító engedéllyel.

A tegnap megjelent rendelet a mai napon hatályba is lépett, és a kiterjesztett forgalmazási lehetőség a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet végéig tart.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) honlapján elérhető tájékoztatás alapján ma közel 760 üzletnek van gyógyszertáron kívüli gyógyszerforgalmazásra engedélye. A tegnap megjelent jogszabályi rendelkezések alapján ennyivel nőhet az antigén teszteket forgalmazó helyek száma.

Hírlevél feliratkozás

Ha szeretnél értesülni a legújabb hírekről, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre.