Budapest, 2013. április 2. – A Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ) véleménye szerint a gyógyszertárak jelentős részének megoldhatatlan problémát jelent majd a 2013 szeptemberében életbe lépő létszámrendeletnek való megfelelés, ezért javaslatokat fogalmazott meg arra vonatkozóan, hogy miként maradhat fenntartható a magyar gyógyszertár piac a létszámminimum bevezetése mellett. A HGYSZ eljuttatta javaslatait az illetékes szervekhez.
rendeletmódosítás szerint a gyógyszertárak szaklétszámát 2013 szeptemberétől a gyógyszertár nyitvatartási ideje, valamint a gyógyszertárban befogadott vények száma határozza meg. Az új szabályozásnak megfelelően – amely öt külön kategóriába sorolja a gyógyszertárakat nyitvatartási idejük alapján – a patikák heti 40 óra nyitvatartási idő alatt egy gyógyszerészt, míg heti 67 óra felett már 4 gyógyszerészt és emellett 4 szakasszisztenst kötelesek foglalkoztatni*. Ezen felül, ha a gyógyszertárban beváltott havi vények átlaga meghalja a kétezer darabot, akkor kétezer vényeként további egy gyógyszerész vagy szakasszisztens foglalkoztatására kötelezett a patika.
„A fő problémát az jelenti, hogy a gyógyszertárak jelentős forráshiánnyal küzdenek, és a rendeletben megfogalmazott új szabályok várhatóan növelni fogják a patikákra nehezedő terheket. A szabályozás elsősorban az ellátás gerincét képező kisebb és közepes gyógyszertárakat fogja érzékenyen érinteni.” – mondta Korodi Karolina, a HGYSZ elnöke.
Egy átlagos gyógyszertár ma Magyarországon árrésének 60-65%-t bérekre és járulékokra költi. A HGYSZ úgy látja, hogy amennyiben a gyógyszertárak az új szabályozásnak megfelelően növelik a szaklétszámot, kénytelenek lesznek a beszerzésre biztosított összeghez nyúlni. Ez az ellátás biztonságát és hatékonyságát veszélyeztetheti, aminek eredményeképpen a gyógyszertár vagy csökkenti a nyitvatartási idejét, vagy legrosszabb esetben akár be is zárhat.
„A jelenlegi szabályozást torznak tartjuk, mivel a plusz óraszám és a megnövekedett forgalom nincsen arányban a megnövelt kötelező létszámmal és az ezzel járó többletterhekkel.”-tette hozzá Korodi Karolina. „A több mint 67 órát nyitva tartó gyógyszertárak esetében a rendelet rendkívül aránytalan és nehezen teljesíthető terhet ró a tulajdonosra. A heti 68 órás nyitva tartás a 60 óráshoz képest csak 13%-os plusz nyitva tartási időt jelent, ennek ellenére a szaklétszám több mint duplájára kellene, hogy emelkedjen.”
Az magyarországi patikaszektor hatékony működése, valamint a biztonságos gyógyszerellátás biztosításának érdekében a HGYSZ a rendeletmódosítással kapcsolatban az alábbi javaslatokat tette:
- A nyitva tartás és szaklétszám aránytalanágának a feloldására a HGYSZ javaslata az, hogy a létszámminimum meghatározásánál különböztessék meg a kisebb és nagyobb forgalmú gyógyszertárakat.
- A rendeletmódosításban megfogalmazott öt kategória helyett a HGYSZ azt javasolja, hogy a nyitvatartási idő alapján osszák három csoportra a gyógyszertárakat. A HGYSZ javaslata szerint a három csoportban a következőképpen alakulna a szaklétszám: heti 40 óra nyitvatartási idő alatt 1 gyógyszerész, heti 60 óra alatt 2 gyógyszerész és 2 szakasszisztens, heti 60 óra felett pedig 3 gyógyszerész és 3 szakasszisztens.
- Abban az esetben, ha a gyógyszertáraknak e rendelet alapján kell meghatározniuk a szaklétszámukat, a HGYSZ bértábla bevezetését javasolja, azaz jogszabályban rögzítsék a gyógyszertári szakszemélyzet szintjeinek meghatározott minimumbér összegét. Így a gyógyszertári szakszemélyzet bérezése és javadalmazása átláthatóbbá válik.
Szakszemélyzet | Javasolt havi bruttó minimumbér (Ft) |
Személy jogos gyógyszerész patikavezető | 350 000 |
Gyógyszerész megbízott patikavezető | 280 000 – 300 000 |
Beosztott gyógyszerész | 250 000 |
Szakasszisztens | 140 000 |
Asszisztens | 110 000 – 115 000 |
- A HGYSZ a receptszám alapján meghatározott létszámnövelés-kötelezettséget szükségtelennek tartja, mivel a javaslatba foglalt szaklétszám betartásával a gyógyszertárak biztosítani tudják a hatékony és biztonságos betegellátást.
- Egy másik lehetséges megoldás, hogy a nyitvatartási idő alapján nem a szaklétszámot, hanem a munkaórák számát határozza meg a rendelet. A munka törvénykönyvének és a gyógyszertárak fenntarthatóságának figyelembe vételével a tapasztalatok alapján a gyógyszertárak vezetői dönthetnek a megfelelő szaklétszámról.
- A HGYSZ szerint ekkora átrendeződés hosszabb felkészülési időt igényel mint két év, ezért javasolja, hogy a 2013. szeptember 1-jén kezdődő megfelelési határidőt halasszák el 2014. szeptember 1-ig.