Index.hu: Beláthatatlan következményekkel járhat, ha átmegy a kormány rendelettervezete

Szerző: | 2023. aug. 8. | Sajtómegjelenések

A patikák, illetve a gyógyszerészek életét is alapjaiban változtathatja meg az a Belügyminisztérium által jegyzett rendelettervezet, amely szerint a fiókgyógyszertárakban nem kötelező a gyógyszerészek fizikai jelenléte, helyükre a szakasszisztens lép. A HGYSZ üdvözli a tervet, míg egyéb szakmai szervezetek ellenzik azt. Az Indexnek nyilatkozó érintett patikatulajdonos szerint – bár a részletek még nem ismertek – a jogszabályváltozásnak beláthatatlan következményei lehetnek.
A jövőben nem minden patikában lenne szükség gyógyszerészre. A kormány tervei szerint a fiókpatikákban elegendő lenne a szakasszisztensi jelenlét. A Belügyminisztérium által jegyzett rendelettervezet nem titkoltan a gyógyszerészhiányt hivatott kezelni, kérdés azonban, hogy mindez milyen hatással lesz az ellátásra.

A fiókgyógyszertárak megmaradása kulcskérdés a kistelepülési gyógyszerellátás biztosításának szempontjából, ezért alapvetően egyetértünk a tervezetben foglaltakkal – közölte az Index megkeresésére a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ).
„A tervezett rendelkezések lehetővé teszik, hogy a betegek gyógyszertárból, gyógyszertári szakszemélyzet tagjától jussanak hozzá a gyógyszereikhez, és szükség esetén távfelügyeletet biztosító gyógyszerésszel való egyeztetésre is lehetőség nyílik” – tették hozzá. Fontos, hogy ezzel a gyógyszerek forgalmazása a gyógyszertáron belül marad és nem kerül ki patikán kívüli forgalmazási körbe, mint ahogy a kistelepülési boltok esetében történt – jegyezték meg.

A szövetség az ellátás erősödését várja a rendelettől, mivel álláspontjuk szerint akár már rövid távon is javulhat a hozzáférés biztonsága azáltal, hogy kevesebb fiókgyógyszertár zárja be kapuit. Hosszú távon pedig a gyógyszerészek presztízséhez is hozzájárulhat az új szabályozás, mivel várhatóan nőni fog a patikák eredménytermelő képessége és így a fenntarthatóságuk, valamint a szakmai lehetőségeik is erősödnek – vázolta a HGYSZ, amely további javaslatokat juttatott el a tárcához a tervezettel kapcsolatban.

Meg kell állítani a patikák számának csökkenését
A szövetség tapasztalatai szerint a kistelepülések gyógyszerellátása egyre rosszabb helyzetben van. A gyógyszertárak gazdasági fenntarthatóságának nehézségei és a munkaerőhiány miatt a kistelepülési gyógyszertárak és fiókgyógyszertárak száma az elmúlt 10 évben folyamatos csökken. Ennek hatására folyamatosan romlik a gyógyszerhez való hozzáférés biztonsága a lakosság számára. Nem mindegy ugyanis, hogy a betegnek pár percet, fél órát, vagy esetleg még többet kell utaznia egy másik településre az adott gyógyszerkészítményért.

JELENLEG KÖZEL 700 EZER LAKOS NEM JUT HOZZÁ LAKÓHELYÉN A GYÓGYSZEREIHEZ, ÉS EZ A SZÁM EGYRE INKÁBB NŐ.
„A HGYSZ álláspontja egyértelmű és nem változott az elmúlt években: meg kell állítani a kistelepülési gyógyszertárak számának csökkenését és a gazdasági környezetet és szakmai lehetőségeket figyelembe véve a lehető legszélesebb körben biztosítani a gyógyszerhez való hozzáférés biztonságát a lakosság számára, a betegbiztonság magas szintű garantálása mellett” – közölték.

Több szakmai szervezet tiltakozik
Más álláspontot képvisel a rendelettervezettel kapcsolatban a Magyar Gyógyszerészi Kamara. Az MGYK országos elnöksége a területi vezetők részvétele mellett tartott rendkívüli ülést az ügyben szerdán. Ezt követően Hankó Zoltán elnök az Indexnek úgy nyilatkozott: a kamara mint gyógyszerészi érdekvédelmi köztestület nem ért egyet a rendelettervezetben foglaltakkal. A kezdeményezés hátrányosan érinti a gyógyszerészeket, beteg-, illetve ellátásbiztonságot negatívan érintő aspektusai is vannak, továbbá betegjogi kérdéseket is felvet – szögezte le, hozzátéve a tervezet inkoherens más, a területet érintő jogszabályok rendelkezéseivel.

A teljes cikk az index.hu oldalán olvasható.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás

Ha szeretnél értesülni a legújabb hírekről, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre.