Hérakleitosz szerint semmi sem állandó csak a változás maga, így az emberekkel együtt alakul át a környezet is, amiben élnek. Ennek hatásai alól a természetesen a gyógyszerészek sem vonhatják ki magukat, ezért fontos, hogy időről-időre reagáljanak a tágabb és szűkebb környezetükben végbement változásokra. A kérdés az, hogy módunkban áll-e még időben megtenni a megfelelő lépéseket. Írásunkban a gyógyszertár áthelyezéssel kapcsolatban annak járunk utána, hogy milyen lehetőségei voltak a gyógyszertárvezetőknek arra, hogy a betegek megváltozott igényeire reagálni tudjanak.
Ha nem is egyik pillanatról a másikra, de a települések is változnak. A helyi lehetőségek függvényében egyes területeken csökken a népesség, míg máshol szinte a semmiből új városrészek jönnek létre. Van, ahová fiatalok költöznek, és családokat alapítanak, és vannak helyek, ahol a népesség elöregszik, és lassan megfogyatkozik. Az emberek és a lakóközösség változásával együtt módosulnak a szokások is, más útvonalakon máshová járnak ügyeket intézni és vásárolni. Ez ellen ideig-óráig lehet harcolni, de hosszabb távon mindenképpen kifizetődőbb, ha felmérjük azt, hogy mit szeretnének az emberek, és az ő igényeikhez igyekszünk alkalmazkodni.
Azonban nem csak az emberek és a szokások alakulnak át, hanem a gyógyszertárakkal szembeni elvárások és követelmények is. 25 évvel ezelőtt a legnagyobb forgalommal bíró gyógyszertárakat a hatalmas raktáraikról lehetett megismerni. A gyógyszertár alapterületének igencsak jelentős részét tette ki a raktár, ahol szinte hegyekben álltak a különféle gyógyszerkészítmények. De nem csak a raktár volt nagy, hanem a laboratórium is. Kellett is a hely a sok gyógyszerésznek, asszisztensnek és szakasszisztensnek, akik keverték a kenőcsöket, öntötték a kúpokat és osztották a porokat. Ezzel szemben az officina általában kicsi és egyszerű kialakítású volt, hiszen csak egyetlen feladatot kellett ellátnia: helyet biztosítani a gyógyszerek expediálásához. Sok esetben ez ráadásul hatalmas üvegfalak mögött történt, ahol csak egy kis ablakon keresztül lehetett kommunikálni. A külön árazó és vényező rendszerről nem is beszélve, ahol a betegeknek mindenért kétszer kellett sorban állni.
A világ azóta igencsak nagyot változott. A legalább napi egyszeri, de van ahol napi többszöri szállítás miatt a készletek lecsökkentek, a hatalmas raktárak nagyrészt üresen konganak. (Van olyan gyógyszertár, ahol egy komplett orvosi rendelőt ki lehetne alakítani a raktárban, és még így is maradna elegendő hely a működéshez.) Emellett a magisztrális gyógyszerkészítés háttérbe szorulásával ma már kisebb laboratóriumok is elegendőek a készítmények előállításához. (A jogszabályi előírás szerint már csak 12m2 a minimálisan szükséges alapterület.) Az elmúlt években azonban az officinával szembeni elvárások jelentősen megnőttek.
A gyógyszerészeket a betegektől elválasztó falak képletesen és szó szerint is leomlottak. A védő üvegfalak helyett a nyitott tárák váltak általánossá, a betegekkel pedig már nem csak szóban konzultálunk, hanem a gondozó helyiségekben vérnyomást, vércukrot és koleszterinszintet is mérünk nekik. Ma már szinte kuriózum az olyan gyógyszertár, ahol még működik az árazó-kiadó rendszer. A gyógyszereket jól elrejtő praktikus fiókok mellett megjelentek a széles nyitott polcok, ahol jól láthatóan, hatástani csoportok szerint vannak rendezve a gyógyszerek. A tágas, nyitott officinákban egyre több helyen szabadpolcos rendszerben kínálják az egyéb termékeket. A betegek is sokkal könnyebben felteszik nekünk az egészségükkel kapcsolatos kényes kérdéseiket, ha a várakozók nem a sarkukat tapossák, hanem a megállító tábla mögött várják ki a sorukat.
Sok gyógyszertár szerencsés helyzetben van, és probléma nélkül ki tudja alakítani a tágasabb officina teret. De mi a helyzet azokkal a gyógyszertárakkal, amelyek nem tudják megoldani az átalakítást? Sok esetben előfordul, hogy az ingatlan műemléki védettséggel rendelkezik, vagy bérlemény, és a tulajdonos nem járul hozzá az átalakításhoz. Vagy egyszerűen csak nagyobb alapterületre lenne szükség, és nincs hová bővülni. Többek között ezeknek a problémáknak a megoldására dolgozták ki a gyógyszertár áthelyezésének intézményét.
A gyógyszertárak létesítéséről és működésük egyes szabályairól szóló 1994. évi LIV. törvény vezette be a működési körzeteket, amelyek meghatározták, hogy a gyógyszertárak mely települések vagy településrészek gyógyszerellátásáért felelősek. A működési körzetek bevezetésével párhuzamosan azonban megteremtették a gyógyszertár áthelyezésének lehetőségét is. Az áthelyezést a gyógyszertárnak kellett kérelmeznie, a működési körzeten belüli áthelyezést az ÁNTSZ, a működési körzeten kívüli áthelyezést pedig a felelős miniszter engedélyezte. A törvényben nem rögzítették az áthelyezés kizárólagos indokait, és egyetlen távolsági korlátot kellett csupán betartani: alapesetben a meglévő gyógyszertáraktól számított 250 és 300 méteres távolságon belül nem lehetett költözni, attól függően, hogy 100 000 fő lakos feletti vagy alatti településről volt szó. Miniszteri engedély birtokában azonban még ezeket a határokat sem kellett betartani.
A liberalizáció időszakában a működési körzetek is megszűntek. Gyógyszertár áthelyezési engedélyre a továbbiakban nem volt szükség, csak az új helyre kellett létesítési és működési engedélyt kérni. 2011 januárjától azonban ismét változott a helyzet. A létesítési engedélyt már csak pályázat alapján lehet szerezni, ezért ismét szükségessé vált a gyógyszertárak áthelyezésének engedélyezése. A jelenleg hatályos rendelkezések azonban sokkal szigorúbbak, mint az elmúlt 20 évben bármikor. Hogy ez milyen problémákat okoz a napi gyakorlatban, azt egy következő bejegyzésünkben fejtjük ki részletesen.