Vg.hu: Minden ötödik forintot a gyógyszercégek különadója fedez

Szerző: | 2021. szept. 21. | Sajtómegjelenések

Jövőre 4,1 százalékos plusz jelenik meg a gyógyszertámogatási soron.

A nyár elején fogadta el az Országgyűlés a jövő évi költségvetést, amely tartalmazza a gyógyszertámogatás mértékét is – mondta a VG-nek Marjai Tamás, a Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének szakmai igazgatója. A gyógyszerkassza kerete jövőre is emelkedik: 2022-ben összesen 449,6 milliárd forint lesz, ebből az állam által biztosított támogatás 343,8 milliárd. Ehhez pluszforrásként megjelenik a gyógyszertámogatási céltartalék a gyógyszergyártók különadó-befizetéseiből, ez 105,8 milliárd forintot tesz ki – jelezte a szakmai igazgató.

Jövőre 4,1 százalékos plusz jelenik meg a gyógyszertámogatási soron, miközben idén és tavaly ennek több mint a duplája, 9,8, illetve 8,5 százalékos volt az emelkedés mértéke. A következő évinél alacsonyabb emelkedést legutóbb 2017-ben láttunk – mutatott rá Marjai Tamás. Érdekesség, hogy az állam által biztosított támogatás 3 százalékkal, míg a támogatási céltartalék összege 7 százalékkal nő jövőre. A nagy értékű gyógyszerek után járó támogatást, ugyanúgy, mint az idei évi büdzsében, külön soron tüntették fel. A támogatás mértéke nem változott: 2022-ben pontosan ugyanakkora összeg lesz, csaknem 120 milliárd forint jut erre a területre.

A teljes cikk a vg.hu oldalán olvasható.

Hírlevél feliratkozás

Ha szeretnél értesülni a legújabb hírekről, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre.