Ismét meghosszabbították a szakorvosi javaslatok érvényességi idejét

Szerző: | 2020. nov. 26. | Blogbejegyzés

Kedden jelent meg a Magyar Közlöny 257. számában az emberi erőforrások miniszterének 42/2020. (XI. 24.) EMMI rendelete, mely több újabb rendkívüli intézkedést vezetett be a járványhelyzet megfelelő kezelése érdekében. A most megjelent jogszabály két másik miniszteri rendelet szövegét egészíti ki a veszélyhelyzetben alkalmazandó szabályokkal.

A rendelet legfontosabb intézkedése, hogy meghosszabbítja azokat a szakorvosi javaslatoknak a határidejét, melyek a kormány által kihirdetett veszélyhelyzet ideje alatt járnak le. A gyógyszerek, a tápszerek és a gyógyászati segédeszközök rendeléséhez szükséges javaslatok a veszélyhelyzet megszűnését követő 90. napig érvényesek maradnak. A hosszabbítás tényét a háziorvos rögzíti az orvosi dokumentációban.

A szakorvosi javaslatok mellett két másik határidőt is módosítanak a rendelkezések. Egyrészt meghosszabbítják azoknak a gyógyászati-segédeszközöknek a kölcsönzési idejét, melyek egyébként a veszélyhelyzet ideje alatt jártak volna le. Másrészt a veszélyhelyzet ideje alatt lejáró gyógyászati-segédeszköz vények kiválthatósági ideje is megnő az eredeti 90 naphoz képest. A kölcsönzési idő és a kiválthatósági idő is ugyanúgy a veszélyhelyzetet követő 30. napig hosszabbodik meg.

A közzétett jogszabályi rendelkezések a tegnapi nappal hatályba is léptek.

Hírlevél feliratkozás

Ha szeretnél értesülni a legújabb hírekről, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre.

HGYSZ
Adatvédelmi áttekintés

A weboldal Sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A Süti adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint például a weboldalunkra való visszatérés felismerése. Segítséget nyújtanak annak megértésében, hogy a weboldal mely részeit találja a leginkább érdekesnek és hasznosnak.
A Sütiket a bal oldalon található fülek közötti navigálással állíthatja be.