Részleges egyetértés a gyógyszerész-szervezetek közt

Szerző: | 2010. nov. 30. | Sajtómegjelenések

Az újonnan, vagyis 2011. január 1-től alapított gyógyszertárak esetében valamennyi szakmai szervezet elfogadta az 51 százalékos gyógyszerészi többségi tulajdonra vonatkozó előírást, abban viszont továbbra sem értenek egyet, hogy a szabályozás a meglévő patikákra is vonatkozzon. A Gyógyszerészeti Egyeztető Tanács megbeszéléseinek eddigi eredményeiről az egészségügyi államtitkárság adott tájékoztatást. – medicalonline

A tanács az egyeztető fórum összehívása óta három alkalommal vitatta meg az egészségügyi tárgyú törvénytervezet gyógyszerellátásra vonatkozó kérdéseit. „Azon belül is elsősorban a gyógyszertár-létesítés és működtetés vonatkozásában akonszolidáció eszköztáráról, a tulajdonosi arányról és kialakításának sebességéről folytattak egyeztetéseket” – közölte az államtitkárság.Az egyeztetéseken a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetsége (GYNSZ), a Hálózati Gyógyszertárak Szövetsége (HGYSZ), a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége(MOSZ), a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (MGYT) és a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) képviselői vettek részt.

Közeledő álláspontok – a tulajdonjogok kérdése még mindig vitás

Az államtitkárság közlése szerint egyetértés alakult ki a gyógyszertár-létesítés új szabályairól, ugyanakkor a meglévő patikák esetében a gyógyszerészi többségi tulajdon és a menedzsmentjogok kérdéseiben végleges, közös álláspontot továbbra sem sikerült kialakítaniuk a szakmai szervezeteknek. A meglévő patikákra vonatkozóan „a gazdasági hatások elemzésével és az ellátási érdek biztosításával kapcsolatosan” az egyeztetések folyamatban vannak – írták.Az egészségügyi államtitkárság jelentős előrelépésnek tartja, hogy minden szervezet, kiemelten a HGYSZ és a GYNSZ is egyetértett a hálózatok bővítésének tilalmával,valamint azzal, hogy az off-shore cégek közvetlen és közvetett tulajdonlását a törvény a lehető legrövidebb határidővel megtiltsa. Emellett valamennyien elfogadták a marketingtevékenység szigorú szabályozását, ellenőrzését és szankcionálását, valamint a szabályozott szakmai és gazdasági tevékenységellenőrzésének és szankcionálásának szigorítását. A teljes cikk itt olvasható – medicalonline

Hírlevél feliratkozás

Ha szeretnél értesülni a legújabb hírekről, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre.