Az Egészségügyi Közlönyről

Szerző: | 2014. dec. 29. | Blogbejegyzés

A gyógyszerellátás mindig is azon területek közé tartozott, melynek működését részletesen meghatározták a jogszabályi rendelkezések, ezért a gyógyszertári munka végzése során állandóan naprakésznek kell lennünk a minket érintő jogi előírásokkal kapcsolatban.

Mivel komoly problémát okozhat, ha nem vagyunk tisztában a ránk és a gyógyszertár működtetésére vonatkozó előírásokkal, a jogalkotó kötelezővé tette, hogy a közforgalmú gyógyszertárakban a szolgálati rendben meghatározott szolgálati idő alatt elektronikus vagy nyomtatott formában rendelkezésre kell állnia az Egészségügyi Közlönynek. (A közforgalmú, fiók- és kézigyógyszertárak, továbbá intézeti gyógyszertárak működési, szolgálati és nyilvántartási rendjéről szóló 41/2007. (IX. 19.) EüM rendelet 16. § d) pontja.)

Az Egészségügyi Közlönyt a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó jelenteti meg az Emberi Erőforrások Minisztériumának hivatalos lapjaként, és az egészségüggyel kapcsolatos új jogszabályokat tartalmazza. A rendelet bevezetésének idején a kiadvány csak nyomtatott formában létezett, így a gyógyszertáraknak is ezzel kellett beérniük. Folyamatosan gyűjteni és raktározni kellett minden egyes lapszámot, függetlenül attól, hogy az mennyi releváns információt tartalmazott a gyógyszerészek számára. A kiadványokkal ráadásul igen nehézkes és időigényes is a munka. A módosításokkal egységes jogszabályi szöveggel csak akkor tudott dolgozni a gyógyszerész, ha saját magának elvégezte a javításokat. Egy-egy adott rendelkezés megkeresése is nagyobb feladat és tovább tart, ha papír alapon keres az ember.

Nagy segítséget jelentettek az időről-időre megjelenő jogszabálygyűjtemények, melyek a gyógyszertárak szempontjából legfontosabb rendelkezések aktuális változatait tartalmazták. Persze amellett, hogy ez plusz költséget jelentett, a jogszabályok gyakori módosítása miatt rövid időn belül ezek is elavulttá és használhatatlanná váltak.

A 41/2007. (IX. 19.) EüM rendelet Egészségügyi Közlönyre vonatkozó rendelkezése nem változott 2007 óta, a világ és a technológia azonban igen. A jogszabályok egyre gyakrabban változnak, manapság már szinte ritkaságszámba megy, ha nincs legalább évente egy módosítás. Az adminisztrációs terhek növekedésével egyre kevesebb idő jutott arra, hogy a közlönyök lapozgatásával és javítgatásával próbáljunk meg lépést tartani a változó előírásokkal. Az első könnyítés akkor történt, amikor a kiadó úgy döntött, hogy 2011-től az Egészségügyi Közlönyt ingyenesen elérhetővé és letölthetővé teszi a honlapján. Ezzel a gyógyszertárak időt és pénzt is tudtak spórolni, hiszen a könnyebb kereshetőség mellett nem kellett kifizetniük az előfizetési díjat sem.

Egy évvel később, 2012. január első napján, elindult a Nemzeti Jogszabálytár elnevezésű szolgáltatás, ami egy elektronikus közszolgáltatásként működő, bárki számára térítésmentesen hozzáférhető, egységes szerkezetű szövegeket tartalmazó elektronikus jogszabálygyűjtemény. Ez a szolgáltatás végképp feleslegessé és idejétmúlttá tette az Egészségügyi Közlöny használatát a gyógyszertárakban, hiszen minden gyógyszerész ingyenesen és naprakészen hozzájuthat bármelyik hatályos jogszabály teljes szövegéhez lényegében pár kattintás alatt. Nincs többé lapozgatás a papír alapú kiadványokban, nem kell többé módosításokat javítgatni, és tehetjük mindezt ráadásul teljesen ingyen, ami a gyógyszertárak működésének szempontjából szintén nem elhanyagolható.

Ezek után azt várnánk, hogy az internet és az ingyenes online elektronikus szolgáltatások világában sor kerül a rendelet módosítására, és az Egészségügyi Közlöny nem lesz többé kötelező. Sajnos ez nem így történt. A rendelkezés továbbra is hatályban van, és 2013-tól ez ismét plusz terhet jelent a gyógyszertárak számára. Ekkortól ugyanis megszűnt az Egészségügyi Közlöny elektronikus kiadása, és ismét csak papír alapon érhető el költségtérítés fejében. A kiadó honlapján található tájékoztatás szerint a kiadvány éves előfizetési díja 52 920 Ft, ami jelentős kiadás, főleg a működőképességük határán egyensúlyozó vidéki gyógyszertáraknak.

Összegzésként megállapíthatjuk tehát, hogy van egy jogos elvárás a gyógyszerészek felé (az aktuális jogszabályi rendelkezések ismerete), melynek teljesítéséhez rendelkezünk egy ingyenes, naprakész, gyors és könnyen használható elektronikus szolgáltatással (a Nemzeti Jogszabálytárral), és egy lényegében használhatatlan és rendkívül költséges papír alapú kiadvánnyal (Egészségügyi Közlöny). Az elmúlt időszakban megjelent egészségügyi saláta-törvények és saláta-rendeletek még nyilvánvalóbbá tették azt, hogy az Egészségügyi Közlöny elérhetőségének kötelezővé tétele a közforgalmú gyógyszertárakban végképp felesleges és idejétmúlt.

Hírlevél feliratkozás

Ha szeretnél értesülni a legújabb hírekről, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre.