Javaslat a szolgálati rend módosításának könnyítésére

Az elmúlt időszakban az egészségügy más ágazataihoz hasonlóan a gyógyszerellátás is óriási kihívással szembesült. Ez várhatóan a közeljövőben sem fog változni, ezért nagyon fontos lenne, hogy a veszélyhelyzet alatt a gyógyszertárak minél könnyebben tudjanak alkalmazkodni a betegek változó igényeihez. Ennek egyik fontos része, hogy egyszerűen és gyorsan lehessen módosítani a nyitvatartási időt a gyógyszertári szolgáltatások igénybevételének megfelelően. Az alábbi bejegyzésben a helyzet megoldására tett javaslatunk mellett áttekintjük a gyógyszertárak számára most elérhető eszközöket is. 

Bejelentés a szolgálati rend változtatásáról

A Gyógyszergazdaságossági törvény rendelkezései alapján az egy települést egyedül ellátó gyógyszertárak szabadon eltérhetnek a szolgálati rendjüktől naptári évente legfeljebb 10 napon. Ez azt jelenti, hogy a nyitvatartás lehet hosszabb és rövidebb, de akár egész napra is be lehet zárni. Erre egyébként a többi gyógyszertárnak is van lehetősége, de csak az áthelyezett munkanapokkal kapcsolatban. Ilyen munkanap 2020-ban csak kettő lesz: augusztus 29. és december 12.

A szolgálati rendtől való eltérést az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) oldaláról letöltött formanyomtatványon kell bejelenteni elektronikusan az e-papíron keresztül.

Az előbb említett 10 napon felül minden gyógyszertárnak lehetősége van naptári évente 21 napig szüneteltetni a működését. Ennek nem kell feltétlenül egész napra szólnia, lehet fél napra, vagy csak pár órára is szüneteltetni a gyógyszertár működését. Az erről szóló bejelentést ugyanúgy elektronikusan kell beküldeni a hatóság által közzétett formanyomtatványon.

A bejelentésben meg kell jelölni a szüneteltetés vagy eltérés okát, valamint a kezdeti és a befejező időpontját. Ha előre tervezhető a zárva tartás, akkor azt mindenképpen előre kell bejelenteni. A gyógyszertár újbóli megnyitását csak akkor kell külön bejelenteni a gyógyszerészeti hatóságnak, ha az eltér az eredetileg beküldött bejelentésben feltüntetett időponttól.

A működési engedély módosítása

A bejelentések segítségével ugyan gyorsan tudunk reagálni, azonban csak rövid időre lehet alkalmazni a változtatásokat. Ha hosszabb időre kell más nyitvatartásra átállnunk, akkor a gyógyszertár működési engedélyét kell módosítanunk a szolgálati rend tekintetében. Ehhez már nem elég a bejelentés, hanem kérelmet kell benyújtanunk, melyhez szintén biztosított formanyomtatványt a hatóság. Ennek hátránya, hogy az eljárásnak van valamennyi ügyintézési ideje, valamint minden egyes alkalommal 30 ezer forint igazgatási szolgáltatási díjat is be kell hozzá fizetni.

Természetesen a szolgálati rend módosításával hosszabbra vagy rövidebbre is vehetjük a nyitvatartásunkat. Emellett készüljünk fel arra, hogy a járvány alakulása miatt nem kizárt, hogy több módosításra is szükség lehet.

A szolgálati rend módosításánál gondoljunk az ügyeleti/készenléti szolgálatra is, mert a nyitvatartás változása miatt lehet, hogy azon is módosítani kell. Továbbá fel szeretnénk hívni mindenki figyelmét, hogy a korábban kiküldött OGYÉI tájékoztató szerint bármilyen szolgálati renddel kapcsolatos döntés előtt fel kell venni a kapcsolatot az illetékes tisztifőgyógyszerésszel.

Javaslatunk a szabályozás módosítására

Szövetségünk azzal a kéréssel fordult Dr. Horváth Ildikóhoz, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkárához, hogy a koronavírus járvány elleni védekezés részeként elrendelt veszélyhelyzet időtartama alatt a gyógyszertárak könnyített módon, bejelentés alapján módosíthassanak a nyitvatartási idejükön. Javasoltuk továbbá, hogy a veszélyhelyzet időtartama alatt bejelentett nyitvatartástól való eltérések ne számítsanak bele a jogszabályban meghatározott napok számába.

Álláspontunk szerint ez a rendelkezés nagymértékben hozzájárulna ahhoz, hogy a gyógyszertárak rugalmasabban tudjanak reagálni a betegek változó igényeire, amivel jelentősen javulna a gyógyszerellátás biztonsága. Ugyanis bejelentés alapján csak rövid időre lehet módosítani a nyitvatartáson, míg a működési engedély módosítása amellett, hogy anyagilag is terheli a gyógyszertárakat, jelentős időveszteséget is okoz, mert a változtatások csak a hatósági eljárás után léphetnek életbe.

Véleményünk szerint ebben a helyzetben olyan megoldásra van szükség, amely egyszerű és gyors lehetőséget teremt a gyógyszertárak számára a nyitvatartási idejük módosítására anélkül, hogy hatósági eljárást kellene lefolytatni hozzá. A hatósági eljárás mellőzése egyúttal a gyógyszerészeti hatóság munkáját is egyszerűsítené.

A nyitvatartási idő gyors és egyszerű módosításával a gyógyszertárak rugalmasan tudnának reagálni a veszélyhelyzet ideje alatt a betegek változó igényeihez, ami javíthatja a gyógyszerellátás biztonságát és folyamatosságát. Emellett ez az intézkedés a terhelés csökkentésével hozzájárulhat a gyógyszertári dolgozók egészségének védelméhez is. Bízunk benne, hogy az egészségügyi államtitkárság megfontolja a javaslatunkat, és hamarosan megalkotja a szükséges jogszabályi rendelkezéseket.