Megjelent az első év végi salátarendelet

Ahogy az az év végéhez közeledve várható volt, megjelent az első rövid salátarendelet, mely több, gyógyszerellátással kapcsolatos rendelkezést módosít. Az alábbiakban röviden összefoglaljuk a most napvilágot látott rendelkezéseket.

Megjelent az első év végi salátarendelet

HCV szűrővizsgálat

A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet módosításával fél évvel kitolják a kötelező HCV szűrővizsgálat határidejét. Többekben felmerült kérdésként, hogy ez a szűrővizsgálat kötelező-e a gyógyszertári dolgozóknak, ezért egy kicsit részletesebben is kifejtjük az ide vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.

Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) rendelkezései minden egészségügyi szolgáltatóra vonatkoznak, így a gyógyszertárakra is. Az Eütv. szerint egészségügyi dolgozó „(..) a gyógyszerész, az egyéb felsőfokú egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személy, az egészségügyi szakképesítéssel rendelkező személy, továbbá az egészségügyi tevékenységben közreműködő egészségügyi szakképesítéssel nem rendelkező személy”.

A járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet hatálya kiterjed minden egészségügyi szolgáltatónál foglalkoztatott egészségügyi dolgozóra. Ebből következik, hogy az előírások alapján a gyógyszertári dolgozóknak 10 évente át kell esniük a HCV szűrővizsgálaton a foglalkozás-egészségügyi vizsgálat keretében.

Az eredeti tervek szerint az összes egészségügyi dolgozó szűrését elvégezték volna 2019. végéig, hogy azt követően csak az új dolgozókat kelljen vizsgálni. A rendelet alapján feltételezhető, hogy erre nem volt elegendő idő, mert a mostani módosítás kitolja a határidőt egészen 2020. június 30-ig. Tehát, aki még az év végéig el akarta végezni a vizsgálatot, annak már nem kell kapkodnia, mert kapott fél év haladékot.

Felírási igazolás NEAK vényre

Az e-recepthez kapcsolódó egyik átmeneti szabály szerint a gyógyszertárak csak 2019. december 31-ig őrizték volna meg a betegek által kiváltott gyógyszerek felírási igazolásait. Egy másik rendelkezés szerint 2020 elejétől nem a Nemzeti   Egészségbiztosítási   Alapkezelő (NEAK) vényére kellett volna nyomtatni a felírási igazolásokat. A mostani módosítások fél évvel kitolják ezeknek az átmeneti szabályoknak az alkalmazási idejét.

Az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló 44/2004. (IV. 28.) ESzCsM rendelet 24. § új (2c) és (2d) bekezdése alapján a felírási igazolásokat 2020. június 30. napjáig a NEAK vényre kell nyomtatni, és az orvosnak továbbra is alá kell írnia és le kell pecsételnie azt. A gyógyszertáraknak pedig ugyanezen időpontig meg kell őrizniük a kiadási igazolásokat.

Vényköteles gyógyszerek vény nélküli nyilvántartása

Egy nem is olyan régen született blogbejegyzésünkben mutattuk be, hogy mi a helyzet a vényköteles gyógyszerek vény nélküli kiadásának nyilvántartásával. A bejegyzés születésekor a 29/2017. (X. 31.) EMMI rendelet még azt írta elő, hogy az új elektronikus nyilvántartást már 2020. január 1-től vezetni kellett volna. A mostani salátarendelet ezt a határidőt egy egész évvel tolja el, így azt csak 2021 elejétől kell majd alkalmazni. A papír alapú nyilvántartás megszüntetéséről, vagy annak időpontjáról a mostani salátarendeletben nem rendelkeztek.

Gyógyászati segédeszközök

A salátarendelet az eddigiek mellett módosítja a gyógyászati segédeszközök társadalombiztosítási támogatásba történő befogadásáról, támogatással történő rendeléséről, forgalmazásáról, javításáról és kölcsönzéséről szóló 14/2007. (III. 14.) EüM rendelet mellékleteit is.

A most megjelent salátarendelet a kihirdetését követő napon hatályba is lépett. A módosításokat áttekintve kijelenthetjük, hogy a várt rendelkezések egy jelentős része még mindig nem jelent meg, így az év végéig továbbra is érdemes lesz figyelni a Magyar Közlöny aktuális számait.