Milyen változásokat hozott a salátarendelet?

Szerző: | 2016. ápr. 8. | Blogbejegyzés

Március 30-án jelent meg a Magyar Közlönyben a legújabb egészségügyi salátarendelet, mely több gyógyszerészeti tárgyú rendeletet is módosított. Mivel az új előírások azóta már hatályba is léptek, ezért mindenképpen érdemes röviden áttekinteni a gyógyszertárakat érintő legfontosabb változásokat.

A 41/2007. (IX. 19.) EüM rendelet módosításai

A gyógyszertári ügyelettel kapcsolatos, tavaly nyáron megjelent ombudsmani jelentés egyik javaslata az volt, hogy a nyitvatartási, a készenléti és az ügyeleti idő definícióját törvényi szinten határozzák meg. A kérésnek megfelelően módosult a gyógyszergazdaságossági törvény, ezért ezeket a meghatározásokat törölték a rendeletből.

Az eddigi szabályozás szerint a hőmérsékletre érzékeny készítményeket vagy hűtőszekrényben, vagy erre a célra kialakított speciális helyiségben kellett tárolni. A módosítás ugyan bevezeti a speciális tárolás különböző fajtáit (hűvös, hideg és mélyhűtött helyiség), de sajnálatos módon a hőmérsékleti tartományaikat továbbra sem határozza meg. Erről a problémáról ebben a bejegyzésben már írtunk egyszer.

Az intézeti gyógyszertárak számára már régóta előírás, hogy olyan nyilvántartást kell vezetniük, melyből a gyógyszerek és a gyógyászati segédeszközök aktuális készlet- és forgalmi adatai bármikor megállapíthatóak. Ugyanez az előírás mostantól a közforgalmú gyógyszertárakra is vonatkozik. Ennek betartása nem okozhat nagy nehézséget, hiszen a gyógyszertári elszámoló rendszerek ezt a funkciót már most is biztosítani tudják.

dreamstime_m_13556398

A magisztrális gyógyszerkészítéshez szükséges eszközök listája rövidebb lett egy tétellel: ezután nem kell kobaltüveget tartani a laborban.

Több változás a fiókgyógyszertárak érinti. Az egyik ilyen, hogy mivel a gyógyszergazdaságossági törvény alapján a fiókgyógyszertárakat nem lehet ügyeletre kijelölni, ezért a továbbiakban nem lesz szükség kiadóablakra, jelzőcsengőre és kaputelefonra sem.

A másik lényeges változás a fiókgyógyszertárak bejáratánál elhelyezett tájékoztató feliratokkal kapcsolatos. A bejáratnál eddig ezeket kellett feltüntetni:

  • a fiókgyógyszertár szolgálati rendjét, elérhetőségét,
  • az ellátó közforgalmú gyógyszertár nevét, címét, elérhetőségét, szolgálati rendjét,
  • a legközelebbi folyamatosan nyitva tartó, vagy készenléti, ügyeleti szolgálatot teljesítő közforgalmú gyógyszertár nevét, címét, telefonszámát, az ügyelet, készenlét kezdő és befejező időpontját,
  • a legközelebbi felnőtt és gyermekorvosi ügyelet címét, telefonszámát.

A módosítás következtében a továbbiakban ezeket kell feltüntetni:

  • az ellátó közforgalmú gyógyszertár nevét, címét, elérhetőségét, szolgálati rendjét,
  • a legközelebbi közforgalmú gyógyszertár szolgálati rendjét,
  • a legközelebbi készenléti, ügyeleti szolgálatot teljesítő közforgalmú gyógyszertár nevét, címét, telefonszámát, az ügyelet, készenlét kezdő és befejező időpontját,
  • a legközelebbi felnőtt és gyermekorvosi ügyelet címét, telefonszámát.

Mint láthatjuk a felsorolásból eltűnt a fiókgyógyszertár szolgálati rendje és elérhetősége, valamint a legközelebbi folyamatosan nyitva tartó gyógyszertár adatai. Ez utóbbira lehet, hogy azért nincs szükség, mert nincs is ilyen. Ami érdekesebb, hogy fel kell tüntetni a legközelebbi (nem csak az ellátó!) közforgalmú gyógyszertár szolgálati rendjét. A jogszabály alapján a nevet és címet viszont nem kötelező feltüntetni. Nyilvánvalóan a szolgálati rend mellett ezeket az információkat is feltűntetik majd a tájékoztató feliratokon, de az erre vonatkozó rendelkezések pontosításra szorulnak a közeljövőben.

A gyógyszertárak szolgálati rendje egyébként az OGYÉI Gyógyszertárkereső oldalán található.

Az utolsó fontos változás a fiókgyógyszertárakkal kapcsolatban, hogy mostantól kifejezetten előírja a jogszabály a szükséges nyilvántartások vezetését. A rendelet tételesen nem sorolja fel az egyes nyilvántartásokat, de a rendelet szövegéből az alábbiak következnek.

Magisztrális gyógyszerkészítést nem végző fiókgyógyszertárak:

  • a forgalmazás megszüntetéséről, felfüggesztéséről szóló nyilvántartás,
  • hőmérséklet ellenőrzési napló,
  • kiszerelési napló (gyári készítmények bontására),
  • vényköteles gyógyszerek vény nélküli kiadásának nyilvántartása,
  • Magyarországon forgalombahozatali engedéllyel nem rendelkező gyógyszerek kiadásáról szóló nyilvántartás.

A magisztrális gyógyszerkészítést is végző fiókgyógyszertáraknak értelemszerűen minden olyan nyilvántartást vezetniük kell, amit egy közforgalmú gyógyszertárnak.

A fiókgyógyszertárak mellett az intézeti gyógyszertárak működési feltételei is változtak. Új előírásként jelent meg, hogy ezentúl telephelyenként legfeljebb csak egy vényforgalmas részleget lehet nyitni. Az új szabályozás csak az újonnan nyitó vényforgalmas részlegekre vonatkozik, a már működőekre nem.

Szintén új előírás, hogy az alapfeladatot ellátó és vényforgalmas részleget működtetők intézeti gyógyszertárakban folyamatos gyógyszerészi jelenlétet kell biztosítani. Ez az új szabályozás rendkívül nagy terhet róhat az intézeti gyógyszertárakra, mivel a gyógyszerészi jelenlétet a nyitvatartási és ügyeleti időtől függetlenül írja elő. A közforgalmú és a fiókgyógyszertárak esetében a rendelet ezt a kötelezettséget egyértelműen csak a nyitvatartási és az ügyeleti időben írja elő. Könnyen előfordulhat, hogy ebben a pontban is a jogszabály szövegének további pontosítására lesz szükség.

A 2/2008. (I. 8.) EüM rendelet módosítása

Pontosították a rendelet szövegét, így már egyértelmű, hogy egyedi magisztrális gyógyszert megrendelőlapon is lehet rendelni.

A 44/2004. (IV. 28.) ESZCSM rendelet módosítása

A törvényi szabályozás bevezetését követően megjelentek az engedélyezés előtti gyógyszeralkalmazás rendeleti előírásai is.

A fentiek alapján javasoljuk mindenkinek, hogy alaposan tanulmányozzák át az őket érintő jogszabályi rendelkezéseket. A jogszabály teljes szövege megtalálható itt.

Hírlevél feliratkozás

Ha szeretnél értesülni a legújabb hírekről, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre.