Mint minden év elején idén is több jogszabályi rendelkezés módosult az év első napjával. Ezek egy része már előre ismert volt, és egy korábbi blogbejegyzésünkben be is számoltunk róla honlapunkon. Emellett vannak olyan változások, melyek csak az elmúlt év utolsó hetén jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az alábbiakban ezeket foglaljuk össze röviden.
Változás a működési célú támogatás feltételeiben
A kormányzat az egy települést vagy településrészt egyedül ellátó gyógyszertárakat minden évben működési célú támogatásban részesíti. Ennek módjáról a járóbeteg-ellátás keretében rendelt gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök és gyógyfürdőellátások árához nyújtott támogatások elszámolásáról és folyósításáról szóló 134/1999. (VIII. 31.) Korm. rendelet rendelkezik.
A támogatás egyik eddigi feltétele az volt, hogy a gyógyszertár közfinanszírozott gyógyszerek forgalmazásából származó előző évi első féléves árréstömege nem haladta meg a 8 millió forintot. Ezt a határt emelték fel most 9 millió forintra, így több gyógyszertár válhat jogosulttá a támogatásra.
A támogatást nem egyformán osztják el a gyógyszertárak között, a kisebb forgalommal rendelkezőket a jogszabály súlyozottan veszi figyelembe. A mostani módosítással csak a jogosultság felső határát emelték meg, a súlyozáshoz kapcsolódó összeghatárokon nem változtattak.
Emellett érdekesség, hogy nem változtak a fiókgyógyszertárak működési célú támogatásához és a közforgalmú gyógyszertárak finanszírozási előlegéhez kapcsolódó összeghatárok sem. Mind a két esetben maradt a 8 millió forintos határ a támogatás igényléséhez.
Egységes, 80 Ft-os szolgáltatási díj a támogatott gyógyszertáraknak
A működési célú támogatásban részesülő gyógyszertáraknak további segítséget jelent, hogy a gyógyszerek expediálásához kapcsolódó gyógyszerbiztonsági ellenőrzésen alapuló szolgáltatási díjat is megemelik számukra.
A szolgáltatási díj elszámolásának feltételeit az egészségügyi szolgáltatók gyógyszerrendelésének és kiszolgáltatásának értékeléséről, valamint a háziorvosi és a gyógyszertári érdekeltségi rendszer kialakításáról szóló 364/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet tartalmazza.
A rendelet alapján a gyógyszertárak szolgáltatási díját a vényköteles gyógyszerek expediálása és a magisztrális gyógyszerkészítés alapján számítják ki. Míg a magisztrális vényekre minden gyógyszertárnak egységes szolgáltatási díj jár, addig a gyári készítmények expediálásához kapcsolódó díj mértékét sávosan állapították meg. Minél több vényt szolgál ki egy gyógyszertár, arányosan annál kevesebb szolgáltatási díjat kap.
Támogatásban részesülő, adott sávba tartozó kiszolgáltatott vények száma (db) | 0-2000 | 2001-5000 | 5001-10000 | >10000 |
Vényköteles gyógyszerek kiváltásához kapcsolódó gyógyszerbiztonsági ellenőrzés szolgáltatási díja/vény | 40 Ft | 20 Ft | 10 Ft | 0 Ft |
Az év elején bevezetett rendelkezések következtében a működési célú támogatásban részesülő gyógyszertáraknál nem kell figyelembe venni a sávhatárokat, náluk egységesen 80 forint lesz a vényenkénti támogatás. A szolgáltatási díj összegét a gyógyszertárak számára a NEAK állapítja meg az elszámolt vények alapján. A működési célú támogatásban részesülő gyógyszertárakat működtető vállalkozások listáját az OGYÉI automatikusan fogja megküldeni a NEAK részére, így újabb igénylést a gyógyszertárak vezetőinek már nem kell ez ügyben beadniuk.
Vényköteles gyógyszerek vény nélküli kiadásának nyilvántartása
A vényköteles gyógyszerek vény nélküli kiadásával kapcsolatban a papír alapú és az elektronikus adminisztrációban is történt változás az év első napjával.
Az emberi felhasználásra kerülő gyógyszerek rendeléséről és kiadásáról szóló 44/2004. (IV. 28.) ESZCSM rendelet módosítása alapján idén év elejétől változik a vényköteles gyógyszerek vény nélküli kiadásának EESZT-ben rögzítendő adatainak a köre.
A vényköteles gyógyszerek vény nélküli kiadásánál alapesetben az EESZT-ben rögzíteni kell a kiváltó orvos, gyógyszerész alapnyilvántartási számát, állatorvos kamarai nyilvántartási számát, ezek hiányában diplomaszámát. Az újdonság, hogy a külföldi orvosok esetén a jogosultságot igazoló okirat számát kell rögzíteni. A jogszabály sajnos azt nem adja meg, hogy milyen okiratot lehet elfogadni a jogosultság igazolására.
A papír alapú nyilvántartás feltételeit a közforgalmú, fiók- és kézigyógyszertárak, továbbá intézeti gyógyszertárak működési, szolgálati és nyilvántartási rendjéről szóló 41/2007. (IX. 19.) EüM rendelet tartalmazza.
A rendelet módosítása következtében az év elejétől fogva a papír alapú nyilvántartásban csak az átvevő egészségügyi szakember végzettségét vagy jogosultságát hitelt érdemlően tanúsító okirat számát kell feltüntetni. Orvosok esetében nem kell rögzíteni az orvosi bélyegző számát vagy lenyomatát, ami jelentősen megkönnyíti az adminisztrációt.
Rövid összefoglalónkkal segítséget szeretnénk nyújtani a jogszabályok változásának követéséhez, emellett mindenkinek azt javasoljuk, hogy mindig legyen naprakész, és az aktuális jogszabályi rendelkezések alapján végezze a munkáját.